Fejlett ipar nélkül nem lehet nagyvárost működtetni, az elmúlt húsz évben viszont nem történt nagyobb beruházás Szegeden – mondta Nemesi Pál, független szegedi polgármester-jelölt Magyarország élőben című műsorunkban. A jelölt szerint az elmúlt két ciklusban a pártviszály rányomta bélyegét a dél-alföldi város életére, legfőképp ezen szeretne változtatni. Csatáktól hangos a város, botrány botrányt ér. Botka László sajtója éppen most feszíti keresztre az egyetem rektorát, azért mert meglehetősen udvariasan és halkan kiállt Nemesi Pál mellett – vetette fel Velkovics Vilmos műsorvezető.

“Azt gondolom, hogy az az elmúlt 17 év, amit a polgármester úr a város vezetésében töltött nagyon sok vitával tarkított időszak. Ebből úgy gondolom, hogy az utolsó két időszak, fogalmazhatok úgy is talán, hogy párt civakodásokra ment el. E tekintetben a gazdaságra is rányomta bélyegét, hiszen egy várost menedzselni, jól menedzselni nemzetközi szinten is úgy lehet, hogy ha egyébként a kormánnyal megfelelő együttműködést alakít ki és közösen lobbiznak annak érdekében, hogy a működő tőke minél nagyobb arányban jöjjön például Szegedre is. Ez az utóbbi időben teljes mértékben elmaradt.”

– válaszolt Nemesi Pál, Szeged független polgármester-jelöltje.

Arra a felvetésre, hogy a Modern Városok Program keretében Szeged jutott forrásokhoz, a polgármester-jelölt elmondta, az ismertetett programoknak csak a töredéke valósult meg, hiszen elengedhetetlen lenne egy harmadik híd a városban, ezen kívül pedig szükséges lenne gazdasági fejlesztési terület kialakítása.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Post comment